SZEPES ERIKA
Ha Kerouac nincs, az írás nekem nehéz fizikai munka lenne
Interjú Kiss Dániellel
(Kiss Dániel 1993-ban született Szegeden. Az ELTE-n végzett pszichológia szakon, jelenleg Budapesten egyéni konzultációval, párkonzultációval és csoportvezetéssel foglalkozik. Emellett a Mindset Pszichológia szakújságírója, szerkesztője.)
„A modern próza eszméje és módszerének 30 pontja volt az, ami elindított azon az önismereti úton, hogy merjek írni, miután belsővé tettem a 13. parancsolatot: »Vetkőzd le irodalmi, nyelvtani és mondatalkotási gátlásaidat«.” Kiss Dániel pszichológussal beszélgettünk.
– Hogyan alakult az íráshoz fűződő viszonya?
– Még a gimnáziumban kezdtem el, először rosszabbnál rosszabb verseket írni, majd az egyetem elején prózaversekkel próbálkoztam, első irodalomtanárom Kúti Gergő mentorálása mellett. Ezek a kezdemények – amelyeket műalkotásoknak semmiképp sem neveznék – azonban ténylegesen megmaradtak a próbálkozás szintjén, és egy-két emberen kívül csak a fiók sötétsége olvasta őket.
2016 nyara óta foglalkozom komolyan az írással és a saját hangom megtalálásával, amit még mindig keresek. A kezdeti visszautasítások után először a Liget Műhely főszerkesztője, Levendel Júlia volt nyitott és befogadó a verseim publikálására. Az ő, szerkesztői körökben szokatlanul gyors válaszideje és szókimondó kritikái segítettek a kezdetben szertelenül hagyott képek és szójátékok vadhajtásainak megmetszésében és a szikárabb versformák felé való elmozdulásban.
A legfurcsább ezután mégis az volt, amikor több ízben is megtapasztaltam, hogy az egyik (vagy több) helyről visszautasított verseimet egy másik lap örömmel publikálta. A szerkesztők általában a kritikáik hátterében mindig valamilyen objektív esztétikára hivatkoznak, azonban gyorsan be kellett látnom, hogy a döntésükben a szubjektív ízlésnek mégis mekkora szerepe van. Ekkortól mertem jobban teret engedni írásaimban az általam jónak gondolt tartalmaknak és stílusnak, és kevéssé szublimált, a szerkesztőknek kevésbé megfelelni vágyó verseket írni. Ekkor kezdett nekem a versírás küzdelmes szótégla-rakásból légiesebb alkotói folyamattá válni. Valahogy jobban elkezdtem hinni a kerouaci buddhista elvben: „Amit érzel, megtalálja önmaga formáját”.
– Hogyan kapcsolja össze a pszichológiát és az írást?
– A pszichológia rendkívül inspiratív az írásra nézve. Főleg a rogersi önismereti képzés felfedezései azok, amelyek egy-egy műalkotás gyújtópontjaiként tudnak szolgálni. De fordítva is, a pszichológiai munkám is tud színesedni az írás által. Egy kevésbé jól verbalizáló kliens képekben gondolkodtatása és beszéltetése ma már bevett fogás a praxisban.
Ezen kívül, a pszichológiai kutatás is tud táplálkozni az irodalomból. Egy hosszabb tanulmányt írtam Thomas Mann és a pszichológia címmel A varázshegypszichológiai elemzéséről. Arról, hogy miképpen előzte meg Mann a pszichológia elméleteit, továbbá a betegszerep és az intézményfüggőség regénybeli reprezentációjáról. Irodalmi alkotások sokszor szemléletesebben tudnak modellezni egy-egy pszichológiai problémakört vagy jelenséget, mint a száraz pszichológiai kutatás.
– Kik hatottak leginkább az írói énjére?
– A világ egyik legnagyobb sakkozójának, Garri Kaszparovnak van egy Nagy elődeim című könyve. Szeretnék az én verseim között is egy ilyen ciklust elképzelni, vagy inkább álmodni. Írtam Hrabalról a Ligetbe, az Ezredvégnek pedig most Baudelaire-ről, Ginsbergről, Kerouacról. Ha Kerouac nincs, az írás nekem nehéz fizikai munka lenne. A modern próza eszméje és módszerének 30 pontja volt az, ami elindított azon az önismereti úton, hogy merjek írni, miután belsővé tettem a 13. parancsolatot: »Vetkőzd le irodalmi, nyelvtani és mondatalkotási gátlásaidat«.”
– A verseire leginkább az intenzív totalitás jellemző. Hogyan születtek ezek a nekünk küldött, rövid szabad versek?
– A nagyon rövid, tömör darabokban valóban a minél határozottabb sűrítés erejét igyekszem kihasználni. Ezekben a tördeléssel van sok gondolati munka. Annak ellenére, hogy általában az ihlet után gyorsan születnek meg ezek a versek, hosszabb érési folyamaton mennek keresztül, mivel időről időre újralátogatom őket. Ennek a formának a néha kontextus nélküliségen kívül az a nehézsége, hogy minden szó kitüntetett pozícióban van. Természetesen a visszautasító kritikákból is van, amit beléjük építek, vagy egy-egy szót lecserélek.
A nagy elődökről írt versek természetesen sokkal munkásabbak, már csak a tisztelet és az alázat miatt is. Az Allen Ginsberg Amerikáját az Üvöltés, a Kerouac keresését a Művésztelep és az Úton, a Horvátországot Kerouac Dharma Hobókja, a spóraaszfalton-t Mucsi Zoltán Nehéz előadása ihlette.
Ami viszont bármilyen tartalomnál és formánál elsődleges, az az azonnali rendelkezésre állás. A Pilinszky-féle, a semmittevéstől a koncentrációig eljutó vadász attitűd abszolút igaz: ha a művészet heideggeri értelemben egy-egy ihlet formájában megtiszteli az elmét időben véges megmutatkozásával, akkor azt bűn elszalasztani, még akkor is, ha hajnal három van, és holnap korán kell kelni, mert munka van. Szerintem ilyenkor csakis a 21. kerouaci elv kell, hogy a művész szeme előtt lebegjen: „Küzdj, hogy lejegyezd az áramlást, ami sértetlenül létezik az elmében”.
– A versei között több szerelmes vers is van. Örömmel olvastam, hogy nem csak szomorú szerelmes verset lehet írni.
– Kevésbé nevezném őket szerelmes verseknek, inkább nők ihlette verses ráfogások ezek. Nálam a megszövegezett vers legtöbbször nagyon távol áll a kiindulási impulzustól érzelmileg és tartalmilag is. De igen, alkotói fejlődésnek éltem meg a depresszív tartalom és hangvétel elhagyását, vagy legalábbis finomítását és a nyelvi humor megőrzését.
– Melyik a kedvence az itteni versek közül?
– Talán a szeretkezés után és az éhség állnak ebből a sorozatból legközelebb a szívemhez, mivel ezek a páromról, a páromnak szólnak, aki bátorító szeretetével folyamatosan támogat az írásban, és abban, hogy a magam számára is emelkedettebb művészeti nyelvezetben fejezhessem ki iránta érzett érzéseim és elköteleződésem mélységét.
Megjelent az Ezredvég folyóirat XXVII. évfolyam, 2017/5. szeptember-októberi számában.
