Közlekedéspszichológia – szicíliai útinaplónk / 3.

2021. 10. 04. Etna

A tegnapi nap chill volt, semmi feszkó, semmi asszertivitás. A kocsibérlés kapcsán viszont már voltak előre aggodalmaim. Kicsit messze volt az átvevő pont a szállásunktól, de gondoltam sétálok egy háromnegyed órát reggel, amíg Veró meetingel, és majd büszkén hozom haza a kocsinkat addigra.

Autóbérlés random

Odaérek a Europcar irodájába, ahol egyszerű tények elé állítanak. Hiba volt az online foglalási rendszerben a hétvégén, így olyan kocsikat is engedett lefoglalni az interenten az applikáció, amelyek nem is elérhetőek. Nagyon sajnálják, de egyetlen szabad autójuk sincs. Hát akkor ez van. Régebben beszorongtam volna az ilyesmitől, hogy ‘hú most akkor hogy megyünk majd ide meg oda‘, de most csak annyit mondtam magamnak, hogy ‘jó hát akkor addig megyek, amíg valahol nem találok egy szabad autót, tök mindegy milyet’.

A Europcaros csaj felhívja egy helyi barátnőjét, akinek van szabadon pár órán belül egy C3-masa jó áron. Az egyetlen márka és típus, amit nem választanék, de hát azt mondtam magamnak, hogy mindegy. Végül is anno 16 évesen ilyenen tanultam vezetni. Felveszem whatsuppon a kapcsolatot ezzel a barátnővel, odamegyek az irodájukhoz, ami persze zárva van, és nem tudja mikor ér ide, lehet, hogy délre (ekkor 10 óra van), de lehet, hogy délután 4-re. Írom neki, hogy aközött azért jelentős különbség van.

Mivel bizonytalannak tűnik ez a vonal, rövid várakozás után elkezdek a környező utcákban magam is keresni, hogy több vasat tartsak a tűzben. Az első sarkon van egy designra szimpatikus kölcsönző cég (értsd nem egy lelakott szemét, mint a többi), akik tényleg maximálisan professzionálisak és kedvesek. Lám van olyan, amikor az előzetes elvárásokat valamilyen szolgáltató még felül is tudja múlni. Ez úton is ajánlanám a Europcar világcég helyett a NoLeggioEasy-t. A nő tud angolul, még humorizálni is tud egy idegen nyelven. A humor tárgya persze nem túl mély, a nevem, amikor begépeli, hogy milyen imponáló név egy férfinak a ‘Kiss’. Elmondom neki, hogy a magyar jelentése egy s-sel, mit jelent és megkérdezem, hogy így már nem olyan imponáló ugye? Nagyot nevet. Az övé jó egy nőnek: ’Bello’ – mondja. Szóval van még olyan is, hogy lehet nevetni ügyintézés közben.

Az eredetihez képest féláron kapok egy vadiúj VW Up!-ot, ami valami fantasztikus. Semmihez nem kell hozzászokni, olyan mintha egész életemben ezt a kocsit vezettem volna. Szicília szűk utcáira, a hangyafasznyi parkolóhelyekre, az ezerrel kétoldalról támadó robogósok közé ideális ez a mini autó. Megjártam a hadak útját, és mire Veró végez a meetingjével, tényleg büszke férfiként viszem az új autónkat haza. Ma már nem lehet párbajban győzni, úgyhogy ezek a férfias cselekedetek maradnak az egyszeri embernek. Annyi túlzás, hogy új (8e km) és haza, most belefér. Gyorsan felveszem a tempót, mutogatok az ablakon át, dudálok én is, ha kell, ha nem, ha köszönöm, ha méltatlankodom: az olasz rendszám előnyei.

A VW Up! – nem túl nagy, ellenben kicsi.
Közlekedéspszichológiai kitekintés

A szicíliai közlekedést röviden és tömören össze lehet foglalni abban, hogy pozícióelsőbbség van, másféle elsőbbségadási szabályrendszer nem nagyon létezik. Illetve formálisan létezik, csak mindenki leszarja. Elsőbbség adás tábla, stop tábla szinte semmit nem ér, de nagyon gyakran még a piros lámpa sem. Ha te már bent vagy és elég határozottan képviseled, hogy bent vagy (körforgalomban, kereszteződésben, sávban [nem sok egyértelműen felfestett akad]), akkor te mész. Ha nem, vagy ha egy pillanatra elbizonytalanodsz, akkor más. Ami szimpatikus az az, hogy sok a szemkontaktus és a gesztusokkal való kommunikáció, ami sokat segít. Az egész megérne egy közelekedéspszichológiai tanulmányt és nem feltétlen negatív felhanggal.

Persze, itt az autóhoz mint használati tárgyhoz is más a viszonyulás. A polírozás azt gondolom ismeretlen, karosszériás szalonnal sem hiszem, hogy meg lehet élni. Senki nem sír egy karc fölött guggolva, mintha a barátja sírjánál gyászolna (én is voltam így új autóval), a meghúzás mindennapos, egy visszapillantó nélkül évekig elvan bárki. Sokat lehetne ebben tanulni tőlük. Én nem úgy tekintettem rá, hogy ’jaj, nem tisztelik, nem becsülik, nem vigyáznak az értékeikre’, ezek ilyen szülői gondolatok lennének, hanem épp ellenkezőleg, szimpatikus, hogy úgy tekintenek rá, ami: egy tárgy, egy használati tárgy, amelyet használat közben ér ez-az. Otthon hajlamosak vagyunk megszemélyesíteni az autóinkat, aztán gyászolni, ha rászarik egy galamb, és hónapokig önmarcangolni, ha szűknek bizonyult a plázában egy kanyar. Ezen kívül az is jó, hogy persze nagyobb a szegénység, de a tehetősebbek sem járnak értékes autókkal. Ez is egy garancia, hogy ne kapjanak szívbajt egy-egy sérüléstől. A harminc éves Fiat Uno-ban ugyanúgy ül jól szituált ember, és Lancia Ypsilonnál nem is nagyon találkozni komolyabb autóval. Egész Cataniaban talán egy-két 15 éves BMW volt a felső kategória.

Parkolás szicíliai módra, avagy, hogy kell precízen ráállni a falra.
Etna

Felfelé az Etnára felmegyünk a központi táborig az Up!-pal. Gyorsan kiderül, hogy az up, mint irány nem az ezres motor erőssége, 2-es 3-masnál nem nagyon kapcsolok feljebb, hajtűkanyarokban 1-gyes, belávaporozott-sarazott útszakaszokon biciklis tempó. Az Etna emlékeim szerint két hónappal ezelőtt, augusztusban tört ki legutoljára. Megismerkedve ezzel a porral rájövünk, hogy a város utcáin is állandóan ez sercegett a talpunk alatt, ez ment bele a zokninkba, ezt hordtuk be a szobánkba, egészen a fehér lepedőig. Mivel ennyire porózus, könnyen viszi a szél, illetve a városban is rengeteg minden épült ebből a kőből, ami folyamatosan kopik és tovább száll.

Fent a hüttében ebédelünk és itt megint visszatér az asszertivitás örök kérdése: mibe érdemes beleállni és mibe nem? Az ebéd őszintén egy szemét volt, legszívesebben azt mondtam volna, hogy a kutyámnak se adnám oda. Gondolkoztam, hogy milyen motivációból állnék most ebbe bele. Az elsődleges az volt, hogy ne is beleállni, de visszajelezni érdemes lenne. A felháborodásom fő oka az volt, hogy ez az Etna központi bázis, innen indul szinte minden túra. Folyamatosan rengetegen jönnek fel, és ez a kettőből az egyik kajálda. Ezekkel együtt hihetetlen számomra, hogy a felszolgált minőség ilyen csapnivaló, egy ilyen grandiózus és emblematikus helyen, mind magára az Etna grandiózusságára, mind különlegességére gondolva, aktív vulkánként.

Mindig az örök asszertivitás-dilemma: engedjem el, vagy jelezzek vissza. Ha visszajelzek, valószínű akkor is így maradnak. Általában ez a gondolatunk a legtöbbször csökkenti az asszertivitásunk és legtöbbször ezzel a gondolattal mentjük ki magunkat az alól, hogy beleálljunk valamibe. Csakhogy, ha nem jelzünk vissza, akkor nemhogy valószínű, hanem biztos így marad a helyzet, a párunk, a barátunk, az étterem minősége. Van az a kényelmes megoldás az online világnak köszönhetően, hogy a helyszínen elengeded és utólag megírod review-ba, hogy szar. Ezt is lehet. Ez egy kicsit gyávább út, de viszont lehet, hogy hatékonyabb. Én csak elengedtem, valószínűleg olasz tudás hiányában. Ha mindenbe beleállnék akkor meg élhetetlen lennék, saját magam és a párom számára is.

Hál Istennek egyikőnknek sincs kedve most a nyakába venni egy hat-nyolc órás túrát. Se cuccunk, se hangulatunk hozzá.  A liftes, terepjárós felviteli kombó pedig elég borsos. Ezért a rövid egy-két órás kis túrát választjuk kétezer méterig, ahol ugyan régebben kitört krátereket lehet csak megnézni, de az élményt ezek is bőven biztosítják. Többségében kietlen fekete a táj, egy-két zöld folttal, az is csoda, hogy marad itt meg fű bárhol is. Téli kabát azért napsütésben is elkel, bár egy hosszú hajú hippi srác mezítláb nyomta rövidnadrágban, trikóban.

A sziesztára érünk haza, amivel az egyetlen baj, hogy ha szar volt az ebéded és nem laktál jól (mint mi ezen a napon), akkor várnod kell a vacsorával.