Az apai bevonódás mértékét vizsgáló kutatások egybehangzó eredményei azt mutatják, hogy az apák a gyermek első három évében mind az anyákhoz, mind későbbi önmagukhoz képest kifejezetten inaktívak: ez igaz általánosságban a feladatok összességét illetően (Millikovsky-Ayalon és mtsai, 2015), valamint specifikusan az altatás kapcsán is (De Stasio és mtsai, 2020). De mik az előnyei a gyermekre és a család egészére nézve az apa altatásának és hogyan lehet arányosítani az altatás körüli terheket?
A klinikai tapasztalat és a kutatások eredményei alapján az apák az anyákhoz képest szignifikánsan kevesebb részt vállalnak a gyermekek esti alatatásában és az éjszakai visszaaltatásokban (Peltz és mtsai 2016; Sinai és Tikotzky, 2012). Egy 1360 esetet vizsgáló kutatásban azt találták, hogy az 1360 esetből pusztán 56 (azaz az esetek csupán 4.1%-ában) altatta el, vagy altatta vissza a gyermeket a jelen levő gondozók közül az apa (Jahng és Kim, 2022).
Az apa altatásának pozitív hatásai (Ragni és De Stasio, 2020)
Pedig a kutatások azt is bizonyítják, hogy az apa bevonódása az altatásba számos pozitív hatással jár. Azok a gyerekek, ahol az apa részt vesz az altatásban általánosságban jobban (persze ez nem azt jelenti, hogy jól) alszanak (Bernier és mtsai, 2016), és kevesebbszer (szintén: nem azt jelenti, hogy átalusszák az éjszakát) ébrednek fel éjszaka (Tikotzky és mtsai, 2017). Ennek hátterében az áll, hogy az apák máshogy interaktálnak az altatást illetően (is) a gyerekeikkel. Sokkal inkább hajlamosak határokat szabni az altatás során a gyerek igényeivel szemben, ami fejleszti a gyermek kooperálását az elalvását illetően, így az önmegnyugtatási készségeikre is jó hatást gyakorolva (Sadeh, 2005; Minde és mtsai, 1994).
Továbbá, meglepő módon az aktív apák nemhogy többet panaszkodnának vagy elégedetlenkednének megnövekedett feladataikkal, ha pl. több részt vállalnak az altatásból, hanem éppen ellenkezően. A jobban bevonódó apák magasabb családi elégedettségről, kevesebb családi distresszről számolnak be, sőt a feleségüket is pozitívabban látják (De Stasio és mtsai, 2020; Bernier és mtsai, 2013).
Pontosan átérezni csak akkor lehet, ha kipróbáljuk
Ez egyrészt evidens módon azért van, mert ilyenkor az anya énidőhez juthat, másrészt azért, mert az apában az anya felé való empátia a tapasztalati kitettség által jelentősen növekszik. A személyközpontú pszichológia azt mondja, hogy olyan dolgokkal is képesnek kell lennünk epatizálni, amelyeket mi egyáltalán nem éltünk, vagy nem élhetünk át (pl. férfiként egy szülő nő nehézségei). Ez szépen hangzik, azonban az én saját tapasztalatom az, hogy amíg nem vívtam harcokat a gyerekkel egy órán át, hogy este elaludjon, addig nem éreztem át a feleségem ezzel kapcsolatos nehézségeit a maga teljességében.
Az apa belép, az anya hátralép
Peltz és munkatársai (2016) kihangsúlyozzák, hogy az arányosításnak nem csak az apák aktívabb belépése a része, hanem az anyák hátralépése is. A gyakorlati tapasztalat is mutatja, hogy sokszor megcsonotosodik a családban az a hiedelem, hogy a gyerek “csak anyával alszik el”. Ezt a mondatot természetesen az apák imádják, hiszen remekül tudják ezt kifogásként használni, hogy ők nem tehetnek róla, hogy velük nem alszik el.
A “csak anyával alszik el” állapot természetes, hogy kiakalul, hiszen ha a gyerek mindig anyával alszik el, akkor az anya interakciós mintázatáit (mozdulatait, illatát, hangját, altatási stílusát) preferálja, míg ha vegyesebb az altatás szerepleosztási mintázata, akkor mindkettőhöz hozzászokik. Peltzék azért is hangsúlyozzák az anyák hátralépését, mert az apákat (és általában a férfiakat) kompetenciaérzetük növelésével lehet bevonni olyan tevékenységekbe, amelyekben alapvetően, hiedelmeik miatt kevésbé szívesen vesznek részt. A kompetenciaérzés növeli a magabiztosságot, ez sikerélményekhez vezet (igazi siker tud lenni este kijönni egy nehéz, de sikeres alatásról), ami pedig növeli a bevonódásra vonatkozó motivációt.
Az apák inaktivitásának kulturális okai (Ragni és De Stasio, 2020)
Az apák inaktivitása természetesen nem feltétlenül egyéni hiányosságaiknak köszönhető. A kulturális ideológiák, normák rendkívül meghatározóak ebből a szempontból (Frascarolo, 2004; Parke, 2000). Az elmúlt évtizedekben van egy tendencia az arányosodására vonatkozóan, azonban a tudomány által coparentingnek nevezett jelenség még mindig ritka, és a felelősségek oroszlánrészét még mindig a nők viszik. Társadalmi érdekesség, hogy a kutatások alapjánaz az olasz és francia apukák az egyik leginaktívabbak (Tanturri és mtsai, 2020).
Személyes tapasztalatok
A férfiak, az apák kifogása az aránytalanságra legtöbb esetben az szokott lenni, hogy ők dolgoznak. Ezzel egy nagyon nehéz, alapproblematikához érkezünk el, mégpedig az alapfogalmaink tudattalan meghatározó erejéhez. Hogy egyáltalán fogalomnak kell lennie az “aktív apának”, hogy a férfi dolgozik, a nő “nem dolgozik”, vagyis a gyerekkel töltött idő még mindig nem munkának tekintett tevékenység.
Általában ez az az érv, ami miatt a férfiak nem túl hajlandóak éjjel felkelni: hogy ők holnap dolgoznak, ergo a nők gyermeknevelését nem tekintjük munkának, hiszen ha annak tekintenénk, megosztanánk az éjszakát (amit az alvásdepriváció gyilkos pszichés hatásai miatt érdemes is). Azonban ha őszintén belegondolunk, férfiként a munka gyerek mellett sokszor feltöltő hatású, hiszen felnőtt interakciókban vehetünk részt, míg a nőknek a monotonitás és a három éven aluli intellektuális szintre való huzamos leereszkedés rendkívül sok energiáját vonja el.
Ezek sajnos nagyon nehezen áthuzalozható fogalmi meghatározottságok, mégis, kezdhetjük azzal, hogy próbáljuk ki munka után az esti altatást. Persze nehéz, de néha meditatív is tud lenni. Nekem például az vált be, hogy közben fülhallgatón hangoskönyvet vagy podcastot hallgatok, így sokkal kevesebbszer és kevésbé idegesítő és unalmas a folyamat, és kevesebbszer kívánom a pokolba az egészet. Néha persze így is.
Hivatkozások
Bernier, A.,Bélanger, M. È., Bordeleau, S., & Carrier, J. (2013). Mothers, fathers, and toddlers: Parental psychosocial functioning as a context for young children’s sleep. Developmental psychology, 49(7), 1375.
Bernier, A.,Tétreault, É., Bélanger, M. È., & Carrier, J. (2017). Paternal involvement and child sleep: A look beyond infancy. International Journal of Behavioral Development, 41(6), 714-722.
De Stasio, S.,Boldrini, F., Ragni, B., & Gentile, S. (2020). Predictive factors of toddlers’ sleep and parental stress. International journal of environmental research and public health, 17(7), 2494.
Frascarolo, F. (2004). Paternal involvement in child caregiving and infant sociability. Infant Mental Health Journal: Official Publication of The World Association for Infant Mental Health, 25(6), 509-521.
Jahng, K. E., & Kim, E. (2022). Effects of parental bedtime involvement during children’s bedtime. Journal of Family Psychology, 36(5), 736.
Millikovsky‐Ayalon, M., Atzaba‐Poria, N., & Meiri, G. (2015). The role of the father in child sleep disturbance: child, parent, and parent–child relationship. Infant mental health journal, 36(1), 114-127.
Minde, K., Faucon, A., & Falkner, S. (1994). Sleep problems in toddlers: effects of treatment on their daytime behavior. Journal of the American Academy of Child & Adolescent Psychiatry, 33(8), 1114-1121.
Parke, R. D. (2014). Father involvement: A developmental psychological perspective. In Fatherhood.
Routledge.
Peltz, J. S., Rogge, R. D., Sturge-Apple, M. L., O’Connor, T. G., & Pigeon, W. R. (2016). Reciprocal influences among family processes and toddlers’ sleep problems. Journal of Family Psychology, 30(6), 720–731.
Ragni, B., & De Stasio, S. (2020). Parental involvement in children’s sleep care and nocturnal awakenings in infants and toddlers. International Journal of Environmental Research and Public Health, 17(16), 580.
Sadeh, A. (2005) Cognitive-behavioral treatment for childhood sleep disorders. Clin. Psychol. Rev. 25, 612–628
Sinai, D., & Tikotzky, L. (2012). Infant sleep, parental sleep and parenting stress in families of mothers on maternity leave and in families of working mothers. Infant Behavior and Development, 35(2), 179-186.
Tanturri, M. L., Donno, A., Pailhé, A., Solaz, A., Henz, U., & Fahlén, S. (2017). Fathers’ time with children at the crossroads of the gender revolution: A comparative analysis in France, Italy, Sweden and the UK.
